- A vállalati vagy a szektorunkat érintő pletykából tartalmat készíthetünk
- Keressük meg azt, aki kompetens a kérdésben!
- Akkor is írhatunk szakmai cikket, ha nem kapunk választ kérdéseinkre
- Óvatosan a címadással, hogy ne keltsünk pánikot!
Mindenki pletykál, akár bevallja, akár nem. A pletyka ugyanis az információs hézagok mindent kitöltő purhabja. Ezért aztán számos negatív képzet kötődik hozzá, nem csoda, hogy vállalati szinten is igyekszünk gyökerestül irtani. A nagy “anti-pletyka” hadművelet közepette viszont abba bele sem gondolunk, hogy a folyosói szóbeszédet akár a hasznunkra is fordíthatjuk. Pedig odafigyeléssel és szakértelemmel ez sem lehetetlen.
A Magyar Értelmező Kéziszótárban a pletyka címszó alatt ezt a meghatározást találjuk: bizalmas, felelőtlen hír(esztelés). Vitathatatlan, hogy amilyen virulens e műfaj, annyira kártékony is lehet, amennyiben nem kezeljük jól. Nyilván, ebben az esetben nem a “ki, kivel, mit csinált” témakörben terjedő folyosói (ál)hírekre hegyezem ki mondanivalómat, helyette a cégünket, ágazatunkat érintő szóbeszédekre fókuszálok.
Szakmai hírek a pult alól
De hogy kicsit konkrétabb legyek, nézzünk egy-két példát!
Fülünkbe jut, hogy 1. hamarosan a jogszabályi háttér úgy változik, hogy az korlátozza/vagy épp kötelező érvénnyel kibővíti a tevékenységi körünkben végezhető feladatokat. 2. Néhány hónap múlva egy számunkra is érdekes üzleti újdonság jelenik meg, amely átrendezheti az erőviszonyokat a piacon.
Minden szektornak megvannak a maga pult alóli hírei, amelyek vagy igazak, vagy nem, és amelyeknek – tapasztalatom szerint sok esetben – azért mégiscsak van valamiféle valóságalapjuk. (Ha más nem annyi, hogy valóban felvetődött az ominózus kérdés, de azt döntéshozói szinten elvetették)
Furcsa mód a szakmai pletykák (függetlenül azok valóságtartalmától) így vagy úgy, de hatással lehetnek az adott iparágban működő vállalkozások életére, éppen ezért, még ha hamisnak is bizonyulnak az információk, helyzeti előnybe kerülhetnek általuk azok, akik először foglalkoznak a híreszteléssel, mert olvasóik/fogyasztóik első kézből tájékozódhatnak az őket is érintő témáról.
Pletyka – vissza a gyökerekhez
Amennyiben úgy érezzük: a kapott értesülés akár igaz is lehet, érdemes kihozni a pletykából a maximumot. Nyilván, ez nem jelenti azt, hogy a hallomásra alapozva ragadjunk egyből klaviatúrát és posztoljuk világgá az infót. Óvva intek mindenkit attól, hogy kritika nélkül elfogadjon bármely vállalkozására/iparágára vonatkozó hírt. Senkinek sem hiányzik, hogy fals információval méretes pánikot keltsen fogyasztói/versenytársai körében. Akkor viszont, ha elég fajsúlyosnak érezzük az értesülést (pláne, ha több különböző személytől is hasonló tartalommal jutott el hozzánk), célszerű először a hír forrását megtalálni. (Nem, itt nem arra gondolok, hogy a füles biztos igaz, mert XY kolléga mondta.) Érdemes pár napot rászánni arra, hogy kiderítsük, mennyire (lehet) megalapozott a kapott információ. Ha idáig eljutottunk, a következő szintre léphetünk.
… mint a detektívek
A feladat főként a kommunikációs osztálynak vagy a külsős szövegíró csapatnak lehet testhezálló, ugyanis most indul az a detektív munka, amellyel a hallott információt az elsődleges forrásig vagy legalábbis az értesülés valóságtartalmáról érdemben nyilatkozó szervezetig kell felfejteni.
Az aprólékos, körültekintő tevékenység leginkább az oknyomozó újságírásra hasonlít, ugyanis itt is darabkáról darabkára kell kitenni a kirakóst.
Sejthető: hosszú napok elé nézünk, hiszen sok esetben a hivatalok egyike sem érzi magát kompetensnek a témában. Állami szervezeteknél a legtöbbször kérdéseinket írásban kell elküldeni a címzettnek és rossz esetben hetekbe telik, mire válasz érkezik.
Pletykafészektől a darázsfészekig
Elképzelhető, hogy nagyon beletenyerelünk valamibe és nem kapunk egyértelmű “igent” vagy “nemet”, de azt már matematikából megtanultuk, hogy
az is érvényes megoldásnak számít, ha nincs megoldás. Nem minden esetben várható el, hogy az illetékes a változásokat jóval a céldátum előtt beharangozza, be kell hát érnünk a “ráutaló” magatartással, azaz a célozgatásokkal, a sorok között olvasással.
Mondanom sem kell, a megírt anyagot – már csak a nyugalmunk érdekében is – fontos leegyeztetni a válaszadóval, sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat, ha ez esetben is biztonsági játékot játszunk.
Előfordulhat, hogy egész egyszerűen nyomatékosan megkérnek minket az illetékesek, hogy a vizsgált kérdésről egyelőre ne hozzunk nyilvánosságra semmit. Ilyenkor saját érdekünkben érdemes megtartani magunknak az információt és az üggyel kapcsolatos tanulságot.
Épp ilyen valószínű az is, hogy a “darázsfészeknek” számító témában nem kapunk választ a kérdéseinkre. (Ugye ismerős: “folyamatban lévő nyomozásról nem áll módunkban információt adni.”) Ilyenkor a tények összegyűjtésével, esetlegesen az üggyel kapcsolatban felmerült kérdésekkel – akár azokkal, amelyeket előzetesen elküldtünk – készülhet tartalom.
Például ennek az anyagunknak a megírásakor is hasonló “munícióból” dolgoztunk.
A hivatalos helyről kapott információk azután különféle szövegek (hírmagyarázatok, kommentárok, blogok, szakmai cikkek, posztok, belső kommunikációs értesítések stb.) alapjául szolgálhatnak, amelyek egyrészt a vásárlói közönség, másrészt a vállalat dolgozóinak tájékoztatását, ezen túlmenően pedig szakmai státuszunk megerősítését szolgálják.
Kijelentés helyett kérdés
A körültekintő hozzáállást nem győzöm hangsúlyozni, mert már a címadással is szakmai cunamit generálhatunk, amennyiben a pletykát tényként tálaljuk. Annak ellenére, hogy írásunk a hatósággal, állami szervvel – de mindenképpen a témában kompetens személlyel – folytatott levelezésre/interjúzásra épül, a végeredmény nem egy hivatalos közlemény, ezért
a címben érdemes kijelentő helyett kérdő mondatokkal operálni (kiváltképp akkor, amikor a megkérdezett nem, vagy nem egyértelműen válaszolt kérdéseinkre). Így az olvasó már az első 40-50 karakter elolvasása után tisztán látja, hogy nem játszunk “hatóságosdit”.
Különösen azért érdemes a címadásra ebben az esetben fokozottan odafigyelnünk, mert jócskán vannak olyanok, akik egy könyvet a borítója alapján ítélnek meg, azaz pusztán a cím alapján vonnak le “megalapozott” következtetéseket a tartalomról.
Előzzük meg helyes kommunikációval a káoszt!
Eddig javarészt a kifelé irányuló kommunikációt érintettük, pedig a belső, munkaügyi pletykák legalább ennyire kártékonyak lehetnek. Tételezzük fel, hogy felröppen a hír: tömeges leépítések várhatók házunk táján. Ha teljességgel alaptalan az információ, akkor azért, ha pedig nem teljesen légből kapott a hír, akkor meg azért érdemes mielőbb tájékoztatni a dolgozókat.
Ám, akkor is célszerű, sőt, elengedhetetlen “szóbaállnunk” alkalmazottainkkal, ha az értesüléseknek van valóságalapja, ám nem tömeges elbocsátást tervezünk, csupán néhány főt érint majd a létszámracionalizálás. Helyes kommunikációval megelőzhető az ijedt munkavállalók egyszerre történő felmondása, a pánik eszkalálódása. (És akkor még nem beszéltünk a zárt social media csoportokban terjedő negatív hírek jelentőségéről sem, ezek ugyanis jelentősen alááshatják vállalkozásunk renoméját.) Bár a leépítésben érintett alkalmazottaknak nem hoz megnyugvást, a maradóknak annál inkább, ha nagy vonalakban felvázoljuk azokat a gazdasági körülményeket, amelyek miatt kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést.
De akkor se burkolózzunk teljes hallgatásba, ha egyelőre nem beszélhetünk a terveinkről. Ha elindul a szóbeszéd az ügyről, jelöljük meg világosan, hogy mikor nyilatkozunk a témáról és a kellő időben tájékoztassuk az érintetteket.
Tényekre váltott szóbeszéd
Az ó- és középkorban “szokás volt” kivégezni a rossz hírekkel érkező futárokat. Bár ma már nem ilyen rizikós feladat a negatív információk közlése, ettől függetlenül számos kényelmetlen helyzettől (és akár jelentős anyagi veszteségtől) menti meg vállalkozását az a cégvezető, aki a vállalat valamennyi felületén egyértelműen és kellő időben kommunikál alkalmazottaival a várható változásokról. De fogalmazhatunk úgy is, hogy az, aki a pletykát tényekre cseréli.
