Sok év alatt számos tapasztalatot halmozunk fel, a saját szakterületünk specialistáivá válunk, és amikor mesélni akarunk az ismerősünknek arról, mivel foglalkozunk, előfordul, hogy nem érti, miről beszélünk. Nehéz kivonni magunkat nyelvi örökségünk kevésbé vonzó hatásai (mint pl. a hivatali nyelv furcsa magyartalan szerkezetei vagy a tudományos közegben túlburjánzó szakszavak használata) alól, de törekedni lehet rá, hogy ne engedjük a kommunikáció olyan területeire is beszivárogni, ahol használatuk mellőzhető. A burjánzik szó nagyon kifejező a jelenségre, mert a „burján” gyomot jelent, szóval ha a nyelvben valami túlburjánzik, akkor a nyelvi kiskertünkben valójában ideje gyomlálni!

Preciózus nyelvezet – rossz szokás vagy elnyomási kísérlet? 

A folyamat olykor észrevétlen zajlik, és a sok furcsaság, modorosság már beépül a mindennapi beszéd- és írásmódunkba is. Az ún. „preciózus nyelvezet” olyan túlzottan finomkodó, modoros, körülményes és gyakran mesterkélt fogalmazásmód, amely első hallásra nagyon hasonlít a hivatalos/tudományos nyelvhasználatra, de valójában inkább hatáskeltésre törekszik, mint érthetőségre. Ha van olyan ismerősöd, aki így beszél, sokszor kell visszakérdezned: valójában mit akar mondani? 

Egy példa. Beszélgettek és nincs köztetek teljes egyetértés, te azt mondod: Nem értek veled egyet. Míg egy preciózus nyelvhasználó egy ilyen nyelvi bombát küld feléd: Álláspontoddal kapcsolatban engedtessék meg számomra, hogy bizonyos fenntartásaimnak hangot adjak. Az ilyen kifejezésmód – amellett, hogy nehezen érthető – nagyon megterhelő, mintha valaki szántszándékkal (nyelvileg) a terhedre akarna lenni.

 
Hiszen könnyen beláthatjuk, az a valódi érdekünk, hogy ügyfeleink úgy érezzék, üzleti kommunikációnkkal őket segíteni, nem pedig magunktól eltávolítani szeretnénk.

Tedd elégedetté ügyfeledet a kommunikációddal!

A pozitív pszichológiai hatást nyelvi eszközökkel is nagyon jól lehet fokozni. (Igen, tudom, a feszültséget is csak egy bizonyos szintig érdemes fokozni, mint a filmekben, pl. amikor nem tudjuk, mikor jön a cápa.)

Az üzenetünket, ajánlatunkat mindig emberek értelmezik és mérlegelik. Ha tehát az ügyfél érzi a segítő szándékot, a támogatást, a tartalom befogadását támogató nyelvi megoldásokat, akkor már csak azért is elégedett lesz, mert az energiáit nem az üzenet értelmezése emészti fel. Egy jól átadott üzenet üzleti következménye pedig a növekvő ügyfél-elégedettség, aminek ránk számos pozitív visszahatása lehet: ismétlődő vásárlás, lojalitás, továbbajánlás és még sorolhatnám.

Most már tényleg itt a cápa! – hogyan írj közérthetően?

1. A bonyolultság ne legyen öncélú, a körülményesség nem egyenlő a komolysággal. A szöveg akkor hiteles, ha egyértelmű, nem akkor, ha nehéz olvasni.  

„A kérelem elbírálása során figyelembevételre kerülnek a vonatkozó jogszabályi rendelkezések.” – brrr, hidegrázós, és íme, egy általános alannyal kifejezett emberibb hangnem: „A kérelmet a vonatkozó jogszabályok alapján bíráljuk el.”  A tartalom változatlan, a mondat rövidebb és érthetőbb.

2. A személytelen megfogalmazás (passzív szerkezet) gyakran elhomályosítja a felelőst. „A bejövő garanciaigények feldolgozására 15 napon belül kerül sor.” Míg az aktív szerkezetek használatával mindez sokkal élőbeszédszerűbbé és érthetőbbé válik: „A garanciaigényről 15 napon belül döntünk.” Az aktív szerkezet nem kevésbé hivatalos, viszont világosabb.
3. Csak indokolt esetben használjunk idegen vagy szaknyelvi szavakat. A szakmai pontosság fontos, de az idegen szavak halmozása elidegenítő. Egy szakmai konferencián, ahol a hallgatóságról feltételezzük, hogy tisztában van a használt szakszavakkal, ez nem annyira lényeges, de ha van közismert magyar kifejezés az adott szóra, használjuk azt, ha nincs, röviden, egyszerűen világítsuk meg az idegen szó értelmét. 
4. A szövegtagolás kifejezetten jó hatással van az érthetőségre. A tartalmi komolyságot nem a hosszú mondatok, hanem a logikus felépítés támogatja legjobban. Az internetes olvasási szokások miatt bármilyen üzenet hatékony eljuttatása megköveteli a jóltagoltságot, a rövidebb bekezdések, felsorolások és alcímek használatát. (Most én is éppen felsorolok, hogy könnyebb legyen befogadni a sok jótanácsot.)

5. Gondolkodjunk az olvasó fejével! Ez a kissé pszichológiai megközelítés a hatékony kommunikáció alappillére is egyben. Így igen hasznos, ha írás közben szem előtt tartjuk a következőket:

• Érti-e ezt az, aki először olvassa? – ha nem vagyunk benne biztosak, olvastassuk el egy kollégánkkal, amit írtunk! Azonnal ki fognak bukni az értelmezésbeli problémák. 
• Tudja-e, mit kell tennie a levél elolvasása után?
• Egyértelműek-e a határidők, kötelezettségek, teendők? 

Ne hagyjunk bizonytalanságot az emberekben – ez persze nem összetévesztendő a feszültség fokozásával – hm, lehet, hogy találtam egy új blogcikk témát.

Legyél népszerű – legyél közérthető

Vannak hatalmas koponyák, akik képtelenek tudásukat közérthetően átadni, míg mások világos, átgondolt közlésmódjuknak köszönhetően a legnehezebb témákról is látszólag könnyedén és érthetően beszélnek. Ez is egy tudomány. Ne becsüljük tehát le a közlés módját!

… mi épp ebben tudunk segíteni.

Minden munkaadó lojális, produktív munkavállalókról álmodozik. Olyanokról, akik, ha nem is sztahanovista módjára, de lelkesen és becsületesen végig dolgozzák a napi nyolc órát, tudásuk legjavát adva. A valóság azonban köszönőviszonyban sincs ezzel – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem külföldi kollégák bevonásával készült, 2025-ben publikált tanulmányából. Ugyanebből a munkából tanulta meg a munkaerőpiac és a HR szakma a csendes felmondás kifejezést is.

A csendes felmondás (Quiet quitting) régi ismerősünk a munka világában, legfeljebb nem így neveztük és nem volt olyan mértékű, mint napjainkban. A kifejezés azt a tartós berendezkedést jelenti, amikor a dolgozó a minimumra tekeri a munkakedv potméterét és csak a legszükségesebb, nagyon muszáj teendőit végzi el. A nyolc órás munkanapból jó, ha kettőt produktívan tölt, a fennmaradó időt látszattevékenységekkel (rosszabb esetben kifejezetten a cég ellenében) üti el. Ennek megfelelően lojalitása is erősen megkérdőjelezhető, nem vállal semmilyen érzelmi közösséget a kollektívával, kenyéradóival. Idővel elmaradnak az innovatív, jobbító ötletek, a munkahelyre relaxálni járó dolgozó hozzáállása pedig lassanként megmérgezi a légkört.

A hiányos információ minden baj forrása

A kutatás érdekes következtetéseket von le ebből. Nem az anyagi megbecsültség hiánya vagy a túlzott elvárások okozzák a csendes felmondás jelenségét, sokkal inkább az elégtelen belső kommunikáció. 

 
Hogy egy (kissé suta) példával szemléltessem a dolgot: ez nagyjából olyan, mintha egy tégla, malter és vakolókanál nélküli kőművestől várnánk egy tökéletes ház felépítését, majd a végén még számon is kérnénk rajta, ha ez nem sikerült.

Ugyanígy nagyban erodálják a munkahelyi kapcsolatokat a folyosón terjedő szóbeszédek. Akkor, amikor termékeny táptalajra hullanak a pletykák és azokat felsőbb szinten nem cáfolja vagy igazolja senki, szintén kapaszkodó nélkül maradnak az alkalmazottak. 

Elismerés helyett kritika?

Gyakori belső kommunikációs hiba a visszajelzések elmaradása. Ennek egyrészt generációs okai is lehetnek, lévén a ma a cégek élén álló legidősebb vezetők (60+-osok) többsége nem tulajdonít nagy jelentőséget a dicséretnek, a kritikai megjegyzéseknek viszont annál inkább.

Már “csendes” felmondásnak nevezni a jelenséget az is eufemizmus, mivel a Gallup ezirányú 2023-as kutatása azt mutatja, hogy megdöbbentően nagy számban elégedetlenek munkájukkal a munkavállalók. Európai kitekintésben 70% fölött van azok aránya, akik “alibiznek” és érzelmileg már teljesen eltávolodtak a munkahelyüktől. Ennél is meglepőbb az az adat, miszerint a dolgozók 15-18%-a  nemhogy szándékosan fogja vissza a teljesítményét, de kifejezetten igyekszik szembemenni a cég célkitűzéseivel, amennyire csak ez az állása elvesztése nélkül lehetséges. A lehangoló statisztika szerint mindössze a dolgozók egyötöde teszi oda magát szívvel-lélekkel a munkájában.

Újrahuzalozott belső kommunikáció és kérdezz-felelek

Bár a szervezeti szintű gondok nem orvosolhatók pusztán belső kommunikációs eszközökkel, ott, ahol a csendes felmondás mételye még nem kezdte ki teljesen a közösséget, néhány változtatással megfordítható vagy legalábbis fékezhető a folyamat. 

Ennek első lépése a belső kommunikáció tüzetes átvizsgálása. Itt nemcsak a hiányzó információkat kell megkeresnünk, hanem a kommunikáció “sötét oldalát” is: a manipulációt, a félreérthetőséget és azt a kommunikációs ballasztot, amelyek közvetlenül lökik a dolgozót a csendes felmondás felé.

 
És persze azt sem árt tudni, hogy az igazgatói ukáz még nem minősül belső kommunikációnak! Az ugyanis egyirányú, az ideális megoldás azonban az, ha a feladattal kapcsolatban lehet visszajelzést is adni, így azonnal kiderülhet, hogy nem a fékezett habzású munkakedv, hanem egy meghibásodott berendezés vagy egy applikáció hiánya miatt akadozik a munkavégzés.

Írva vagyon…

Szintén kardinális kérdés, hogy a leírásban (a későbbi félreértések elkerülése érdekében célszerű a nagyobb projektek lépéseit írásban rögzíteni) fontos minden, a munka sikerességét befolyásoló tényezőt rögzíteni. Pl. határidők, a feladatba bevont kollégák, társosztályok, felelősségi körök, eszközök stb. 

Hihetnénk, hogy a hetente többször is meghirdetett, 2-3 órás meetingek erre tökéletesek, a tapasztalatok szerint azonban ez gyakran kontraproduktív. Az elhúzódó megbeszéléseken a lényeg esetenként elsikkad, a találkozókat követő “memok” pedig sok esetben inkább senkinek se szóló jegyzőkönyvnek tűnnek, mintsem rövid, lényegre törő, akciópontokat tartalmazó hasznos összefoglalónak.

Pletyka és vakrepülés

Ezen a felületen is olvashattatok már a folyosói pletykák veszélyességéről, amelynek alapját ugyanaz a masszív információhiány képezi, mint amikor a dolgozónak “vakrepülésben” kell (érdemi segítség nélkül) egy projektet megvalósítania. 

Amint felüti a fejét a szóbeszéd, és az riadalomra adhat okot (egy kósza pletyka akár egy komolyabb felmondási hullámot is elindíthat!), azonnal érdemes tisztázni a helyzetet. Még akkor is, sőt, akkor főleg, ha annak van valóságalapja. 

Ha lehet, azon melegében, személyesen – vállalati gyűlésen – célszerű tisztába tenni a dolgot, de olyan cég esetében, ami több telephellyel rendelkezik, videóhívásban vagy körlevélben is magyarázatot adhatunk a híresztelésekre.

Szondázzunk!

Az alkalmazottak általános hangulatát időnként nem hiábavaló megszondáztatni. Persze, a módszer csak akkor ad valós képet, ha a dolgozókat úgy szocializálták, hogy véleményüket, javaslataikat őszintén, retorziók nélkül elmondhatják feletteseiknek. Az önállóan kitöltendő kérdőívnél jobb hatásfokot ad a személyes elbeszélgetés, ami ugyan idő- és energiaigényes, ám a válaszok így sokkal pontosabb képet rajzolnak ki arról, ténylegesen hogyan érzi magát a munkavállaló a cégnél. A könnyebb érthetőség és feldolgozhatóság kedvéért célszerű skálás kérdéssort összeállítani, ahol az egyes állításokat 1-től 5-ig lehet értékelni (1: egyáltalán nem értek egyet, 5: teljesen egyetértek), és törekedjünk a mértékletességre, 10-15 kérdésnél ne tegyünk fel többet. 

A témák között érintsük a kommunikációnk átláthatóságát, hitelességét, az üzenetek hatékonyságát és relevanciáját, az érthetőséget és pontosságot, a kommunikáció kétirányúságát, a munka és magánélet egyensúlyára vonatkozó céges normákat (pl. azonnal kell-e válaszolni este vagy a szabadnapon a beérkező üzenetekre?).

Kifizetődő kérdezni!

Mint az előzőekből láthattuk: a probléma gyökere sok esetben a nem megfelelő (ha van egyáltalán) cégen belüli kommunikáció.

 
Hogy folyamatában lássuk a változást, legalább az első évben ajánlott ezt a kérdőívet negyedévente kitöltetni, így szükség esetén azonnal beavatkozhatunk.

Természetesen pusztán ennyi még nem elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben kiküszöböljük vállalkozásunkban a Quiet quitting-et, de ahhoz igen, hogy meglehetősen pontos visszajelzést kapjunk arról, valóban olyan jól irányítjuk-e cégünket, mint ahogyan mi hisszük.

Ha most legyintesz, hogy ezek csak szavak, akkor azt kell mondanom: igazad van. Viszont az a kiesés, amit az esetleges hibás belső kommunikációra visszavezethető csendes felmondás generál, már nagyon is kézzelfogható.

Források:

https://www.uni-corvinus.hu/post/hir/egyre-tobben-kovetik-a-csendes-felmondas-strategiajat-a-cegek-nem-orulnek/

https://www.emerald.com/ebr/article-abstract/37/1/82/1244340/Conversing-in-the-shadow-of-echoes-a-scale?redirectedFrom=fulltext

https://vosz.hu/szakerto/skillx-felmeres-tenyleg-letezik-alommelo

A hitelesség (authenticity) a fogyasztók, üzleti partnerek számára kiemelten fontos. Nagyon hamar átlátnak a szitán, amikor a történet „túl szép” vagy önmagát meghazudtoló. A hiteles vállalat alatt olyan céget értenek, amely valóban igazodik a belső értékeihez, nem csak kampányszinten kommunikál. A hiteles kommunikáció azonban nem kell, hogy sablonos és unalmas legyen. A jól elmesélt valós történet megérinti a fogyasztókat.

Mesék valóságalap nélkül

Münchhausen báró, az 1700-as években élt katona valószínűtlen történeteiről vált híressé, amelyek közt szerepelt a holdutazás, az ágyúgolyón való lovaglás és saját maga mocsárból való kiemelése saját hajánál fogva. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy történeteivel nagy nevet szerzett magának és sikeres üzletember vált belőle. Ez a recept azonban a legritkábban működőképes, egész egyszerűen az emberi alaptermészet miatt. Hogyan bízhatnánk meg abban az emberben (vállalatban) üzletileg, aki folyton túl nagyokat mond.

Szóval senkit nem biztatnék arra, hogy kezdjen el valószínűtlen, sőt átlátszóan túlzó történeteket megosztani vállalkozásának nagyszerűségéről a jövőbeli nagy siker reményében, hiszen a célunk nem a szerencse kísértése, hanem egy olyan, a partnereink, vevőink bizalmán és lojalitásán alapuló üzleti modell kialakítása és fenntartása, amely hosszú távon alapozza meg a sikeres működésünket.

Az igazmondó juhász tanítása

Ehhez pedig sokkal jobb tanítómester számunkra az igazmondó juhász. Amikor a juhász egy csel következtében elveszíti Mátyás király aranyszőrű bárányát, a büntetéstől való félelmében hazugságot tervez, de valahogy érzi: mindig kilóg a lóláb. Végül nem hazudtolja meg magát, mert bevallja az igazat a királynak, de igyekszik az igazság pozitív oldalát hangsúlyozni. 

Ha például egy kisvállalatnak van egy „erőssége” (pl. személyes ügyfélkezelés) és egy „kihívása” (pl. kisebb méret), akkor a kommunikáció fókuszálhat az erősségre, hangsúlyozva a személyes gondoskodás jelleget és azt mutatja meg, hogyan oldja fel a kihívást pl. a kisebb méret azt eredményezi, hogy gyorsabban születnek döntések.

Miért a miért?

A Forbes Magazin egy 2023-as cikke egyenesen odáig megy, hogy a hitelesség ma a legerősebb PR-eszköz. De hogyan építsük fel a hitelességünket? Nem elég elmondani, mit adok el, mi a termékem, szolgáltatásom, a „miért” bemutatása is nagyon lényeges. 

Az emberek nem azt veszik meg, amit csinálsz, hanem amiért csinálod, ez a Simon Sinek-i alapgondolat. Az emberek érzelmileg ehhez tudnak kötődni, ezzel tudnak azonosulni. Természetes, hogy olyasmit fognak választani, ami „megérinti” őket, közel áll az értékrendjükhöz. Amikor egy vállalat a „miértet” teszi kommunikációja középpontjába, azzal tehát nemcsak figyelmet kelt, hanem hitelességet épít. A hitelesség két alappillére pedig a következetesség és az átláthatóság. 

De hogyan lehetünk következetesek? (Szülőként tudnék miről mesélni, de a recept ugyanaz:) Ne térüljünk el az értékrendünktől, csak mert gyorsabb és könnyebb útnak ígérkezik, vagyis belül legyünk stabilak. Ebből is látszik, hogy

hiszen, ha a vezetők és a munkatársak pontosan értik, átlátják, miért létezik a márka, mik a legfőbb értékrendbeli vállalások, könnyebben hoznak olyan döntéseket, amelyek összhangban vannak az alapértékekkel – legyen szó termékfejlesztésről, ügyfélkezelésről vagy CSR-tevékenységről.

Mesék a valóságról

Ha egy divatos storytelling-workshopon összeeresztenénk Münchhausen bárót és az igazmondó juhászt, akkor kiderülne, azért a jó öreg báró is tud tanulsággal szolgálni: hogy a történeteknek hatalmas ereje van!

Az autentikus márkák ezért valós történeteket mesélnek, és ezek sokkal tartósabb hatást váltanak ki, mint bármely kampány-szlogen. 

A könyvpiacon mostanában egyre-másra tűnnek fel a nagy márkák történetét feldolgozó kiadványok (pl. a Dallmayr-család története), mert az emberek a digitalizáció korában is rajonganak az emberi történetekért, és ezt a kötődést erősíthetjük fel saját vállalatunk, márkánk vagy termékünk iránt, ha élünk a hiteles (mégis izgalmas) történetmesélés lehetőségével. Mert ugyanazt az igazságot (hogyan indult a vállalkozás, milyen nehézségeket győzött le, miért hisz abban, amit csinál) el lehet mondani unalmasan és érdekesen is.

Ha van egy történeted, de nem tudod, hogy mondd el jól, akkor bízd ránk a szövegszabást!

A közbeszédben még mindig erősen tartja magát a hit, hogy az első benyomás 7 másodperc alatt alakul ki. Tóth Gábor grafikus szerint azonban a 7 másodperces teória megdől, ha egy óriásplakátról beszélünk, ahol nagyjából 3 másodpercünk van, hogy megfogjon minket. Van úgy, hogy a látvány üzenetét egyből megértjük, máskor meg a látottak rejtett rétegei csak később kezdenek kibomlani előttünk. Nekem pedig ennyi elég is, hogy érdekelni kezdjen a dolog és leüljek egy kávézós, tegeződős interjúra a Rooibush Kft. vezetőjével.

Mikor elég az a bizonyos 7 másodperc ahhoz, hogy nyomot hagyjunk magunk után és mikor nem?

Klasszikus esetben egy óriásplakátnál mindössze 3 másodpercünk van, hogy megfogjon minket. Nincs is több időnk, hiszen addigra elhaladunk előtte. A más felületeken megjelenő grafikánál, ahol több idő van a befogadásra, ott szerencsés esetben nem csak egyetlen, hanem több rétege lehet a munkának.

Egy grafikai stúdió munkája esetében hogyan kell érteni a többrétegűséget?

Az első benyomás egy primér élmény: amikor a szemlélőt megragadja egy szín vagy egy forma. Ezek nagyon fontos, alapvető, zsigerileg ható vizuális eszközök. Többletjelentést viszont csak a következő szinten kap az alkotás, amikor már képes az értelemre, érzelmekre is hatni. Az ügyesen összerakott grafikai munka rafináltan adagolja az élményt. Először a látvánnyal ejt rabul, és csak ezután, lassan porciózva kezdi el kibontogatni a belső rétegeit. Hogy ez kinél, milyen mélyre hat, az a befogadó személyiségétől is függ. Ezért fontos a tervezőnek tudnia, hogy az adott kreatív kiket kíván megszólítani, ki lesz a célközönség, azzal milyen vizuális nyelven kell kommunikálnia.

Az a jó, ha mindig van mögöttes jelentéstartalom?

Nem kell, hogy több gondolati rétege legyen a grafikának, de azért az kifejezett pozitívum, ha például egy logó többet mond a puszta látványnál. Lehet ez a többlet konkrét jelentéstartalom, de akár egy hangulatot is előhívhat a jól sikerült képi világ.

Ma már azért azon kevesen vitatkoznak, hogy egy vállalkozás vizuális megjelenése sokat mond el a cégről. Mi a gyakoribb az esetedben? Az ügyfelek konkrét ötletekkel jönnek, vagy inkább csak arról beszélnek, hogy mi a céljuk?

Szerencsésebb, ha szabad kezet kapunk, de persze az első példa is sűrűn előfordul velünk. Van olyan, hogy a megrendelő a legkisebb részletig kidolgozott, pontos elképzeléssel érkezik. Bár nem ez a kreativitás netovábbja, de természetesen tiszteletben tartjuk a kérést.

Az ilyen csalódások elkerülése érdekében mi már a kezdetek kezdetén finoman jelezzük, ha azt érezzük, hogy lehet ennél jobb megoldás is. Ilyenkor elkészítjük az elvárásoknak megfelelő kreatívot és emellett a saját alternatív megoldási javaslatainkat is.

Akkor ezek szerint jobb, ha egyáltalán nem köti semmi a kreativitásotokat?

Nem biztos… Ha nincsen semmilyen támpont, hogy mégis mit szeretne az ügyfél, ha nincsenek megfelelő instrukciók, akkor nehéz eltalálni a célt. Ebben az esetben irányított kérdésekkel, a téma alapos körül járásával nyomozzuk ki, hogy mégis mit szeretne látni a megrendelő.

A technika, főleg a ma oly’ divatos AI segítségével bárki tud mondjuk logót tervezni. Miben ad többet e téren egy grafikus?

Nincs kizárva, hogy valaki mindenféle grafikai, művészeti előképzettség nélkül zseniális munkát tesz le az asztalra. Nagy általánosságban azonban a műkedvelő grafikust, a valódi szakembertől a szemlélet különbözteti meg. Nem feltétlenül a képzőművészeti szakközépiskolában, főiskolán, egyetemen, kapott tárgyi tudás elsődlegesen az, ami hozzáadott értéket képez. Inkább a szakmai közegben szerzett tapasztalat, szemlélet, látásmód adja a szakmabelieknél azt a bizonyos pluszt.

A vállalkozások mennyire kezelik helyén a munkátokat? Kellő hangsúlyt kap a vizualitás a PR-ban?

Nagyon nagy a szórás, attól függően kinél jelenik meg ez igény szinten. Az egyik cégvezetőnek fontos a látványvilág, a másik nem tulajdonít neki jelentőséget. Lehet birodalmat építeni anélkül is, hogy az arculatra egy fillért is költenénk. Nem nevezem meg a konkrét céget, de van olyan milliárdos vállalkozás ma Magyarországon, aminek nincs szó szerint vett logója. Csak egy név jelzi a járműveiken a tulajdonost. Innen nézve ez az arculat és a logó fontosságának antitézise.

Sokrétű a munkátok. Egy kiadvány esetében gondolom a szövegírástól, a szerkesztésen és a grafikán át a fotóig minden “hangszer játszik”. Polihisztorok vagytok?

Komplex módon állunk a feladathoz, de ismerjük a határainkat. A verbális és a vizuális tartalomnak egyfelé kell mutatnia, egységet kell alkotnia. Még akkor is, ha nem vagyunk szövegírók vagy profi fotósok. Abban az esetben, ha olyan igényű és büdzséjű a munka, természetesen profi szövegírót vagy fotóst vonunk be a feladatba.

Logó, névjegykártya, webdizájn, kiadványtervezés. Melyik ezek közül a kedvenced? 

Igen, ezek mind szerepelnek a portfóliónkban, de alighanem a logótervezés – nem véletlenül beszélek róla annyit – a favoritom. Úgy gondolom, ez a munkánk esszenciája, a grafikai műfajon belül itt van a legnagyobb súlyunk.

 Ettől az egyetlen pontba sűrített vizuális jeltől várjuk egy gondolat megjelenítését vagy egy történet elmesélését. A végletekig redukált ábrával pedig megalapozzuk a vállalat arculatát, ami hosszú időre meghatározza majd a cég megjelenését. És ez azt hiszem, nem kis feladat.

Melyiket szereted jobban: a webdizájnt vagy a nyomtatott produktumok tervezését?

A logó tervezéshez viszonyítva a webes munka a másik véglet! Egy weboldal ugyanis soha nincs kész, mindig van mit módosítani rajta. Nehezítő körülmény, hogy előfordul: a megrendelőtől nem érkeznek meg a tartalmak. Elkészítjük a website csontvázát, remek a dizájn, csak a lényeg hiányzik… Jellemzően ez azokat a vezetőket érinti, akik nem képesek delegálni a feladatokat, nekik pedig sem idejük, sem energiájuk nincs tartalmat gyártani. 

Olyan is van, hogy az ügyfél csak a weblap megtervezését kéri tőlünk, a megvalósítást azonban saját programozói csapatára bízza. Mi minden esetben pontos instrukciókkal adjuk át a terveket, a tipográfiától a méretezésig, mégis sok esetben jelentősen eltér a végeredmény az eredeti tervünktől.  

Ezzel szemben a nyomdai anyagokkal kapcsolatos munkák sokkal kompaktabbak. Tervezés, nyomdai előkészítés, végül a nyomtatás – bevezetés, tárgyalás, befejezés… Jól behatárolt a folyamat.

A szakmátokban elvárás az átlagon felüli kreativitás. A rengeteg ötletből hogyan választjátok ki, hogy végül melyik valósuljon meg? Egyáltalán milyen egy brainstorming a Rooibushnál?

Zsolt barátommal – akivel harminckét éve, még főiskoláról ismerjük egymást – ketten vagyunk tervezők. Persze, ahhoz, hogy egyáltalán hozzáfoghassunk a tervezéshez, információkra van szükségünk. Így először az ügyféltől igyekszünk minden lényeges tudnivalót kinyerni. Előfordul, hogy a megbízó a szóbeli információ helyett konkrét briefet (a projekt pontos leírása) ad, de gyakoribb, hogy mi “tapogatjuk ki”, hogy mit is szeretne látni az illető. Ebben a fázisban a legfontosabb munkaeszközünk a figyelem. A beszélgetéseink során szerzett ingerekből, benyomásokból aztán lassan körvonalazódik bennünk egy kép, amit már csak “papírra” kell vetni.

A tervezést nem adjuk a kezünkből. Talán azért, mert kizárólag a saját munkánkat fogadjuk el hibátlannak, de épp így lehetséges az is, hogy amiatt, mert a kiszervezett részfeladatok rendszerbe illesztése korábban már többször okozott gondot.

A grafikai munka átjáró az ipar és a művészet között, azaz alkalmazott művészet. Grafikai ügynökségetek, a Rooibush tíz éven át volt az Operaház arculatáért felelős. Ezen kívül melyik más munkátokra emlékszel szívesen?

Az a szerencsés, ha egy projekt vizuális része és a szöveg nem ismétli, hanem újabb jelentés síkokkal egészíti ki egymást. Az egyik ilyen munkánknál, a tokaji Disznókő Szőlőbirtok kampánya esetében ez talán nem szerénység kijelenteni: egészen jól sikerült.

Kellett hozzá egy kis különcség, hiszen a tokaji boroknál bevett bézs, arany, barna színvilág helyett mi provokatív módon a kéket helyeztük a fókuszba.

 

Ehhez párosult az erre rímelő Nyitnikék szlogen, ami, hogy miért működött, az azt hiszem, nem igényel különösebb magyarázatot.

Az, hogy egy elkészült projekt tetszik vagy nem, szubjektív megítélés kérdése. Van-e, lehet-e ennél objektívebb visszajelzés a szakmátokban? De úgy is feltehetném a kérdést, hogy a megrendelőknek mennyire térül meg – ha már a cégnevetekben is megjelenik a ROI ( pénzügyi és üzleti területen használt rövidítés, ROI = Return On Investment, azaz a befektetés arányos megtérülés) – a munkátok?

Az előbb említett Disznókő Szőlőbirtok “Nyitnikék” kampánya hatására a sajtó idővel elkezdte a boraikat “kék tokajinak” nevezni, ezzel pedig mintegy egy verbális markerrel megjelölték, kiemelték a borvidék többi terméke közül. Ahhoz, hogy egyéniséget, karaktert és nem utolsó sorban publicitást kaptak ezek a borok, alighanem nekünk is közünk volt.

Egy városi legenda szerint a pályája csúcsán lévő Mike Tyson 1988-ban olyan gyorsan ütötte ki az ellenfelét, Michael Spinks-t, hogy a büféből alig egyperces késéssel a helyükre érkezők már csak azt látták, ahogy a nehézsúlyú bajnok összeölelkezik az edzőjével. Persze, ez az „urban legend” csak tovább növelte Tyson hírnevét (a PR a sportban is csak PR!), aki erős és rendkívül gyors ütéseiről volt híres. A példát csak annak szemléltetésére hoztam, hogy lássuk: a hírérték pont ugyanilyen illanékony dolog. És hogy miért, nos, ezért született ez az írás, hogy bemutassam, melyik az a hat fő összetevő, ami garantáltan sikerre viszi a rólunk szóló információt.

Hogy mitől kerül egy cikk a lapok címoldalára, miért lesz egyik információból vezető hír az elektronikus médiában, a másik pedig miért nem jelenik meg a hírfolyamban vagy csak hosszas görgetés után miért csak satnya két sort találunk róla, ennek mind a hírértékhez van köze. És hogy mitől lesz az adott orgánum számára hírértékkel bíró az információ, azt a következő “hatos pakk” határozza meg.

1. Hatás: mennyire befolyásol minket az információ?

Első hozzávalónk a hatás. Az a képesség, hogy hír mennyire hat az adott csatorna fogyasztóira, azaz befolyásolja-e az életüket valamilyen szempontból, ha értesülnek vagy ha nem értesülnek a történésről?

Lássuk be: az, hogy a Kötélverők Szakmai Egyesületének közgyűlésén leszavazták az elnökhelyettes javaslatát jó eséllyel kevesebb médiafogyasztót érint, mint az élelmiszer árak alakulása.

2. Közelség: az itt kérdése

A legtöbb esetben a földrajzi távolság fordítottan arányos az „érdekességgel”. A közvetlen közelünkben vagy az országunkban bekövetkező változások sokkal inkább érdekelnek bennünket, mint a tőlünk földrajzilag messzebb lévő vidéken történtek. Így történhet meg, hogy egy távoli háború – bármennyire is együttérzők vagyunk – nem ráz meg annyira bennünket, mintha országhatárainkon belül történik egy súlyos baleset.

3. Frissesség: aktuális hírek vagy történelem könyv?

Azt ezek után azért egészen biztosan érezzük, hogy az időszerűség az egyik legfontosabb komponense a hírértéknek. Az itt és most kérdése ugyanis alapjaiban határozza meg, hogy elolvassuk, meghallgatjuk, megnézzük-e az adott hírt. Különösen az internet korában értékelődött fel igazán az aktualitás, hiszen szó szerint perceken belül értesülhetünk akár a világ másik felén zajló eseményekről. Ehhez a gyorsasághoz pedig a médiafogyasztók erősen hozzászoktak.

az anyagok szavatossága ugyanis ilyen tempó mellett rendkívül gyorsan lejár. Ez a magyarázata annak, hogy bár a megbízónak még újdonságként hat egy a háza tájékáról szóló, két-három hónapos hír, de a sajtó már nem kapkod érte.

4. Konfliktus és különutasság

Mivel most elsősorban PR és nem sajtóismereti szempontból vesszük górcső alá az egyes komponenseket, a konfliktus – bár a bulvárban fontos – a PR-ban kerülendő. (KIfejezetten ellenjavallt, hogy a konkurensünket bármiféle elmarasztaló jelzővel, lekicsinylően emlegessük. Ez nem vet ránk jó fényt, sőt, bumerángként még vissza is üthet.) Ám a kifejezett konfliktus helyett az érdekellentét és a minket másoktól megkülönböztető különutasság nagyon is hasznos PR eszköz lehet. Így megfelelően mutathatjuk be haladó szellemiségünket azzal, hogy szembeállítjuk új technológiánkat az ágazatban kanonizált régivel, vagy kiemeljük egyedi piaci szerepünket.

5. Szakértő és ismertség

Míg a konfliktus a PR-ban nem, vagy csak mérsékelten van jelen, addig az ismert személyek megszólaltatása annál inkább. Egyszerűen azért, mert egy szakértő vagy egy nagyon ismert személy véleménye nagyságrendekkel megnöveli a hír hitelességét és értékesebbé teszi a közölt információt. Ezért látunk számos márkánál híres színészt vagy sportolót, aki az arcát, nevét adja a márkához. Neki ugyanis jobban elhisszük, hogy az általa ajánlott termék valóban érdemes a figyelmünkre.

Tipp: Amennyiben ekképp szeretnénk megerősíteni az általunk közölt információt, jól kell megválasztanunk a hitelesítő személyt vagy szervezetet. Minél ismertebb nevet sikerül a magunk oldalára állítani, annál nagyobb lesz az információ hírértéke. Nem mindegy ugyanis, hogy a Google saját kutatásaira alapozva állít valamit vagy egy csak pár hónapja működő startup nyilatkozik egy kérdésben.

6. Váratlanság és izgalmi faktor

Végezetül a hírérték koktélunk utolsó összetevője a szokatlanság. Ezerszer elismételt sajtóközhely, hogy

Ha ennyire nem is kell szélsőségesen értelmezni a kuriozitást, azt nyilván érezzük, hogy a hírbe kell egy csipetnyi izgalmi faktor. PR szempontból minden jöhet, ami eltér a megszokottól: díjak, elismerések, a piaci kiugrások, a különlegesen csavaros cégtörténetek, a kerek évfordulók, az extrém vezetői személyiségek, egy termék különös életútja lehetnek azok az extrák, amik jó eséllyel betessékelik a rólunk szóló információt a szerkesztőségek ajtaján.

Hírérték és cselekvési terv a sajtóba kerüléshez

A hírérték tehát leginkább olyan, mint a hatpróba, ahol nem elég, ha egyetlen területen hozzuk a maximumot. Ebben a mixben ugyanis minden összetevőnek hangsúlyos szerepe van. Csak így kerülhetünk be a rólunk szóló információval a sajtóba.

Tervezd meg a PR-anyagodat az alábbi szempontok szerint:

1. Hatás: Mennyire érinti az átlagolvasó életét? Célzottan fogalmazz a széles rétegeknek szóló relevanciáról!
2. Közelség: A helyi/hazai vonatkozásokat mindig emeld ki!
3. Frissesség: A hír ne legyen régebbi pár napnál!
4. Különutasság: Mit csinálsz másképp, jobban, mint a konkurencia? Ez az érdekellentét PR-értéke!
5. Szakértő: Tudsz-e egy elismert szakembert vagy ismert személyt bevonni, aki igazolja az állításaidat?
6. Váratlanság: Van-e a sztoridban egy csavar, egy díj, egy extrém szám, egy kerek évforduló, ami izgalmassá teszi?

Azt mondod: ennyi szempontnak nehéz megfelelni? Nekünk nem. Keress minket bizalommal!

forrás: University of Omaha, Office of Strategic Marketing and Communications

https://www.youtube.com/watch?v=Pzy3eJQ8u2g

Szeretem a csokis nápolyit. Ez mondjuk annyira nem közérdeklődésre számot tartó információ. Az viszont annál inkább, hogy előfordul: hiába keressük kedvenc édességünket a boltban, nem találjuk a többi ezer nassolnivaló között. Pedig ott van az, csak annyira újramárkázva, azaz rebrandingelve, hogy “jóságos termékfejlesztője” sem ismerne rá. Most hoztam néhány példát a PR történelemből az ehhez hasonló, tanulságos átfazonírozásokra.

A PR angolul beszél, így a totális termék/márka nagygenerált is rebranding néven illeti a szakma. Látszólag ez kimerül egy új név, logó vagy arculat megjelenésében, ám mint várható, nem ennyire egyszerű a képlet. A újrahuzalozás ugyanis sokkal többről szól egy dizájnosabb csomagolásnál vagy egy hangzatosabb márkanévnél. A háttérben mindig a márka/a termék újradefiniálásának szándékát kell keresnünk.

Egy cél, sokféle ok

Rendszeres olvasóim bizonyára sejtik, hogy egy ilyen volumenű nekirugaszkodás nem kevés tőkét és rengeteg munkát igényel. Miért vágnak hát bele ebbe a rizikótól sem mentes folyamatba azok, akik meglépik? Nos, több minden miatt.

1. A leggyakoribb ok egyszerűen a korral magyarázható. Ebben az esetben a márkaarculatnak nem tettek jót az évek, elavulttá vált. Érthető, hogy az ilyen termék iránt erősen megcsappan a lelkesedés, és ez a bevételi oldalon is érződik. Szép mentési lehetőséget kínál ilyenkor a rebranding. Mintha egy áporodott szagú szobában szélesre tárnánk az ablakokat, úgy kap friss levegőt az újramárkázás során a termék, ami újra meggyőzheti a célközönséget.
2. Szintén sűrűn találkozunk rebrandinggel akkor is, ha cégek egyesülnek, vagy egy nagyobb vállalkozás felvásárol egy másikat. Az ilyen fúziók során egy olyan új szervezet jön létre, amelynek új, közös identitásra van szüksége. A rebranding ilyenkor arra szolgál, hogy világosan kommunikálja az egyesített vállalat (konglomerátum) új értékeit és célkitűzéseit, ezáltal jelezve, hogy a végeredmény több, mint a korábbi részek összessége.
3. Akkor is célszerű újradefiniálni a márkát, ha a vállalkozás profilt vált vagy egy, az eddigiektől teljesen új piacon kívánja megvetni a lábát. A portfólióban eddig nem szereplő termékek, szolgáltatások vagy jelentős innovációk megkövetelik, hogy erről egyértelműen tájékoztassák a célközönséget. 
4. Míg az előbbiekben olyan szempontokat tekintettünk át, amelyek zömmel pozitívak voltak, a negyedikként kiemelt indok kifejezetten kellemetlen okokra vezethető vissza. Nem példa nélkül álló jelenség ugyanis az, hogy egy reputációs földrengés után egy vállalkozás megtépázott hírnevétől úgy kíván megszabadulni, hogy egyszerűen “átcédulázza” magát. Ilyenkor érthető, hogy a vállalat szeretné levetkőzni az imázsához tapadó negatív asszociációkat és újrapozícionálja magát.

Persze, számos más okból is dönthet egy vállalkozás a “tabula rasa” mellett, például abban az esetben, ha terméke nem különbözik elég markánsan a versenytársakétól. Ilyenkor egy megfelelően megválasztott arculat, logó, szlogen és egy jól összerakott márka-story képes arra, hogy segítsen feltámasztani a brandet. Az előbbieken kívül hasonló eszközökhöz nyúlnak azon nagyvállalati vezetők is, akik cége rövid idő alatt exponenciálisan tágult, vagyis a megváltozott mérethez hozzá kell igazítani a márkastratégiát is. És persze, ne feledkezzünk el arról sem, amikor egy másik brandhez való kísérteties hasonlóság okán kötelezik a vállalatot arra, hogy megtévesztő márkajelzését változtassa meg.

“Pillantok” alatt újracsomagolt csokis ostya

Eddig az elmélet, de nézzük, hogy megy ez a gyakorlatban!? A leadben említett egyik kedvenc édességem a “lánykori nevén” Horalky csoki volt, ami tökéletesen példázza a békességben elaggott márka problematikáját. A szlávos hangzású (nem véletlen, a gyártó cég szlovák) név nosztalgikus hangulatot idézett az idősebb generációban, de már nem tudta megszólítani a fiatalabb korosztályt.

Nyomós ok volt az is, hogy a nemzetközi terjeszkedésnek gátat szabott az angol nyelvterületen nehezen kiejthető Horalky név. Egy univerzális, mindenki számára könnyen értelmezhető és ezzel együtt a termékbe új életet lehelő elnevezésre volt szükség. Így született meg a “Moments”.

Persze, egy márka “újradrótozása” sosem veszélytelen. A Horalky is számos idősebb vásárlót veszített el azzal, hogy átkeresztelte magát. A PR-osok azonban számoltak ezzel és előrelátóan nem egyből változtatták meg a márkanevet, hanem fokozatosan. A csomagoláson egy ideig a Horalky Moments elnevezést tüntették fel, majd időt hagyva a vevőknek, csak ezután váltottak az újra. Miközben a boltok polcain egy csendes PR forradalom zajlott, a cég mindenhol azt kommunikálta, hogy csak a név változott, de a beltartalom, a megszokott minőség ugyanaz maradt – megnyugtatva így a kétkedőket.

Veszélyes rebranding

Míg az előző történet happy enddel zárult, a következőről ez már nem mondható el. A katonai és rendvédelmi szervek kiképzésére szakosodott amerikai Blackwater vállalat igazi “hírnevet” 2007-ben szerzett, amikor 17 iraki civil halálával hozták őket összefüggésbe. Az addig amerikai diplomaták és kormányzati létesítmények védelmét ellátó vállalat megítélése az eset után nagyot romlott. A reputáció földbeállása után úgy gondolták, hogy egy névváltás pont elég lesz a szépítéshez. Így előbb Xe Service, majd Academi névre váltottak. Pár évre rá pedig egy biztonsági céggel történt fúzió után már Constellis Holdings néven szerepeltek. Érthető, hogy a cég igyekezett megszabadulni a súlyos múltat maga mögött tudó Blackwater névtől és új fejezetet nyitni. A közvélemény és a média azonban erős fenntartásokkal szemlélte a vállalkozás színeváltozását. Menekülésként, PR-fogásként értelmezték a történteket és kétségbe vonták a cég hitelességét.

 
A megtépázott hitelesség újjáépítését belülről induló változásoknak kell megelőzni, ami mind az üzleti gyakorlatban, mind a vállalati kultúrában mind pedig a saját maguk számára felállított etikai normákban tetten érhető kell, hogy legyen.

Névtelenségből abszolút világmárka

Végül nézzük a Goldstar, pontosabban a Lucky-Goldstar esetét! Hogy keveseknek mond valamit ez a márkanév? Nem csodálom. És ha azt hallod: LG?

 
A dél-koreai vállalatnak nem volt könnyű dolga, lévén a boltok polcain olyan nevekkel kellett felvennie a versenyt, mint a Panasonic, Grundig, Aiwa, Sony.
Az anyacég, a Lucky-Goldstar menedzsmentje a helyzetet a ‘90-es évek közepén elégelte meg és ötödik sebességbe kapcsolt. Veszett tempójú termékfejlesztésbe kezdtek – csak hogy néhány példát említsek: előálltak a papírlapszerűen feltekerhető televízióval vagy a futurisztikusan lebegő hangszóróval – majd beszántották és sóval hintették be az elavult Goldstar márkát, hogy hamvain megszülethessen a globálisan is jegyzett LG brand. Nem hiszed? Térj be valamelyik szórakoztató- vagy háztartási elektronikai boltba!

Források:

https://3seaseurope.com/horalky-wafers-became-a-slovakian-staple/

https://www.nytimes.com/2009/02/14/us/14blackwater.html

https://www.lg.com/global/our-brand/brand-story/

Lewis Hine egy csendes, szemüveges férfi volt. Nem olyan, mint amilyennek a szuperhősöket vagy a forradalmárokat elképzeljük. Mégis, egy szál fényképezőgéppel képes volt egy PR-forradalmat véghez vinni, aminek következtében mintegy 2 millió gyerek életkörülményei jelentősen javultak. Most erről mesélek nektek.

Ha az emblematikus PR szereplőket vesszük sorba, a listán egészen biztosan találkozunk majd Ivy Lee vagy Edward Bernays nevével. Véleményem szerint azonban ezen az ominózus dobogón mindenképpen ott a helye Lewis Wickes Hine-nak is.

Főhősünk 1874-ben született Wisconsinban. Hamar belekóstolt a munkába, édesapját korán elvesztette, így a kamasz fiúnak kellett eltartania a családját. Sorstársai többségével ellentétben azonban ő ki tudott szakadni a gyárak lélekpróbáló világából, a New Yorki egyetemen tanult szociológiát. Már egészen korán érdekelni kezdte a fotográfia, az ehhez szükséges tudnivalókat pedig autodidakta módon sajátított el, olyannyira sikeresen, hogy később tanította is a fotózást.

Apró termetűek óriási problémája

Eddig ez nem több, mint egy kedves XX. századi történet. Érdekessé és rendhagyóvá az teszi, hogy Hine esetében a szociológia és a fotográfia együttese kiváló PR-eszközzé kovácsolódott a gyerekmunka ellen. 1908-tól ugyanis a National Child Labor Committee (Nemzeti Gyermekmunka Bizottság) felkérésére több mint egy évtizeden keresztül járta rendíthetetlenül az országot és gyárakban, bányákban, néha farmokon készített képeket a gyerekmunkásokról.

Akkoriban a törvény 7(!) éves kortól engedélyezte a gyerekmunkások foglalkoztatását, de sok helyen még ezt sem tartották be és már négy évesen bányákban és szövőgyárakban dolgoztatták a kicsiket, akiket épp termetük tett alkalmassá arra, hogy a szűk járatokban közlekedjenek vagy bebújjanak a gépek alá.

Gombok és inchek

Értelemszerűen a tulajdonosok nem repestek az örömtől, hogy Hine megörökítse az akár 15 órás robotot teljesítő gyerekek életét, ezért leleményesnek kellett lennie. Olykor bibliaárusnak, gép szállítónak, kereskedőnek vagy biztosítási ügynöknek adta ki magát, így oda is beléphetett, ahová fotósként nem tehette volna be a lábát. Általában – már csak a felvett “szerepe” miatt is, – tilos volt beszélgetnie a megörökített gyerekekkel.

 
Hogy még hitelesebbé tegye képeit, a gyerekek magasságát is jelölte, persze, mérőszalag nélkül. Maga mellé állította a kicsiket és bejelölte, hogy a zakójának melyik gombjáig értek, ezt aztán később átváltotta az akkor használt amerikai hosszmértékegységre (láb, inch).

A fotó, mint PR eszköz

Képeinek drámaiságát a téma adja, nem volt szüksége különleges beállításokra, extra fény trükkökre.

Bár nehéz választani, hogy melyik a legdrámaibb fotója, az újságolvasókat a kilenc éves, 122 cm magas szövőgyári munkás kislány, a Sadie Pfeifert ábrázoló fotó (nyitóképünk) fogta meg igazán. A végtelenbe tartó szövőgép előtt szinte súlytalan gyerekmunkás képét a Time magazin beválogatta a XX. század 100 legfontosabb fotója közé.

Beszédes képek

És épp ez az ábrázoló erő, a szavak nélkül elmesélt élettörténetek hoztak áttörést. Fotói kétdimenziós storytellingek, amelyek a National Child Labor Committee kampányaival és az ezek nyomán a sajtóban megjelenő cikkekkel ráirányították a döntéshozók figyelmét erre a megnyomorított generációra. De munkásságával nemcsak a politikusok nézőpontját változtatta meg, hanem az addig a gyerekmunkát magától értetődőnek, vagy legfeljebb szükséges rossznak tartó közvéleményét is.

Szó szerint láthatóvá tette a problémát. Nagyrészt neki és a valóságot kíméletlen őszinteséggel bemutató képeinek köszönhető, hogy 1915-ben Amerikában a szenátus lényegében eltörölte a gyermekmunkát, annyiban legalábbis mindenképp, hogy a fizikai dolgozók alsó korhatárát 16 évben határozták meg. Ez pedig felért egy igazi PR-forradalommal, hiszen az 1910-es népszámlálási adatok szerint közel 2 millió gyerek volt érintett a kérdésben.

Tanuljunk PR-t Lewis Hine-tól

De hogy ez a cikk többről is szóljon egy PR-történeti érdekességnél, nézzük, hogyan kamatoztathatjuk a magunk javára Lewis Hine munkásságát. Vegyük példának azt, hogy cégünk legközelebbi CSR tevékenysége keretében, társadalmi munkában egy folyópartot tisztítunk meg a felgyülemlett szeméttől. A pozitív példa kedvéért és

 
Nyilván készíthetünk “werk fotókat”, amelyek a munka fázisait és a dolgozókat örökítik meg, de talán drámaibb lesz a hatás, ha a végeredményt a megtisztított területet és a szeméttel teli zsákok kontrasztjával ábrázoljuk. (Ahogy Nine tette a sötét, veszélyes gyárakban fotózott gyerekekkel.)
Szerencsés, ha a fotókhoz egy-egy rövid kommentet is fűzünk. (A munka hányadik órájában készült a kép, hányadik zsákot pakolja meg éppen a fotón látható munkatárs, egy gyors hangulatjelentés az aktivisták hogylétéről stb.). Bár csábító, de semmiképp se manipuláljuk a minél látványosabb eredmény érdekében a PR-fotókat, ez ugyanis az egész akció valódiságát és jobbító szándékát teheti idézőjelbe.

Hitelesség mindenek felett

Hogy minél szélesebb kör értesülhessen kezdeményezésünk híréről, üzenetünket valamennyi elérhető csatornán futtassuk meg.

 
De a leglényegesebb tanulság talán mégiscsak az, amit a fent megidézett, csendes, de elkötelezett fotós történetéből levonhatunk, az a hitelesség – mindenek felett.
Ha neked is szükséged van hasonlóan jól működő PR-eszközökre, keress bennünket!

Források:

https://mult-kor.hu/megrazo-kepek-a-szazadfordulo-amerikai-gyerekmunkasairol-20170824
https://www.loc.gov/collections/national-child-labor-committee/about-this-collection/
https://www.archives.gov/education/lessons/hine-photos

Lewis Hine

Minden vállalkozás azt szeretné, hogy folyamatosan nőjön az ügyfélszáma. Így aztán, amikor a kliensek bármilyen oknál fogva fogyatkozni kezdenek, akkor az ügyvezető alaposan rátenyerel a pánik gombra. Most három, valós életből merített PR/marketing (majd később jól elvitatkozunk azon, hogy ez inkább PR vagy inkább marketing volt-e) példát hoztam arra, hogyan csúszhat bele egy vállalkozás ebbe a dilemmába.

A példának citált cégeket nem nevezem meg, ugyanis nem az a célom, hogy pellengérre állítsam őket, hanem hogy rámutassak egy létező jelenségre és segítsek levonni a szükséges tanulságokat.

A szépségipar szépséghibája

Az első esetben főhősünk egy szépségipari kisvállalkozó. Hogy jól végzi a munkáját, az vitán felül áll, ügyfélköre mégis apad. Kliensei ugyanis korosabb hölgyek… a többit meg talán nem is kell részleteznem. A fiatalok valamiért kerülik az üzletecskét. Pedig bent hívogató, elegáns, tiszta környezet fogadja a betérőt. Csak hát, kevesen jutnak el odáig…
A bejárat egy szürke, kissé romos épületből nyílik, cégtáblát pedig a kerületi önkormányzat vagy a házközösség nem enged felhelyezni. Innen szép nyerni! – gondolhatjuk. Nem marad más hátra, mint az online kommunikáció, ami majd idetereli a látogatókat és ami hírt ad, a mégegyszer mondom: a kifogástalan kiszolgálásról.

Hová tűntek a fiatalok?

És igen, jól érzitek: ezzel van a baj. A tulajdonos ugyanis erős fenntartásokkal viseltetik az efféle, internetes földi hívságok iránt.

 
Fiatal, hamvas kliensekre vágyik, akik majd hócsizmában és pufikabátban lépnek be a digitális jégkorszakban ragadt vállalkozása kapuján, ám azoktól a platformoktól, ahol ezek a hamvas kliensek “fészkelnek” tudatosan távol tartja magát. 

A hírnév szájról szájra…

A tulajdonos nem veszi tudomásul, hogy ma már a “jóság, sőt a kiválóság” sem elegendő hívószó. “A hírnév szájról szájra terjed” – mantrázza, amihez egykori tanárom csak annyit tenne hozzá lemondóan: szájról szájra csak a herpesz terjed… Így hát aztán vele együtt az ügyfélköre is öregszik, mert a demográfia törvényei nemigen hajolnak meg az elvei előtt.

Megöregedett retro

Vagy itt egy másik példa – a vendéglátás területéről. A probléma hasonló az előzőhöz. A ‘80-as-90-es években felfuttatott hely, anno konkurencia híján tisztes üzleti hasznot hozott. Az idő azonban a vállalkozás ellen dolgozik.

 
A korábban aranybányának számító üzlethelyiséghez éppúgy nem nyúltak, mint a termékkínálathoz. Az egykor retro hangulatú helyiség mára szomorúan avíttá kopott, és a dizájnhoz hasonlóan a kommunikáció is épp ilyen poros. 

Megáll az idő és a növekedés

Ami tegnap a negyvenes-ötvenes, mára hetven pluszos célközönségnek tökéletesen megfelelt, az ma pont arra jó, hogy a fiatalok elbiciklizzenek mellette. Őket az egyszeri vállalkozás versenytársai hallgatták meg. A konkurencia dizájner segítségével az egyetemista korosztály ízléséhez passzoló látványvilágot és ehhez igazított, fiatalosan rugalmas termékkínálatot teremtett, de a stílustuning itt nem állt meg, a regionális sajtóban egy-egy cikk/hirdetés erejéig rendszeresen tiszteletüket teszik és saját TikTok és Instagram csatornájukon is sugározzák az életérzést. 

Életérzés a radar alatt

Mert hogy a videók többségében nem egy konkrét termék áll a fókuszban, hanem az a “feeling”, ami megkülönbözteti az idők és a vásárlóközönség derékhadát kitevő tinédzserek szavát meghalló szolgáltatót a többiektől.
Főhősünk mindennek nem látja értelmét. Ahogy az üzlethelyiség kicsinosítását, úgy a termékkínálat naprakésszé tételét vagy a márkakommunikáció új csatornákra terelését is felesleges és felettébb költséges macerának gondolja. Úgyhogy marad a repülés. A radar alatt…

Prémium kategóriás problémakör

Végül egy másik példa, ezúttal a kereskedelem területéről. Kifogástalan üzlethelyiség, elismerésre méltó, prémium termékkínálat. Egyértelmű, hogy ez a bolt a témára fogékonyak mekkája. Csakhogy a törzsközönséget két kezemen (na jó, vegyük hozzá a lábujjaimat is!) meg lehet számolni. Ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy egyszeri kereskedőnk meglehetősen borsos árú, hosszú használatra tervezett eszközöket árul, máris jobban átérezzük problémáját. A konkurencia fanklubja viszont folyamatosan növekszik. Történetünk főhőse pedig azon töpreng: miért.

Nem olcsóbb, nem jobb, csak profibb

Nem titok: a versenytárs nem jobb, még csak nem is olcsóbb termékekkel, hanem profibb PR-ral/marketinggel állítja a maga oldalára a vásárlókat.
Szinte minden, a profilba vágó magazinban szakértőként jelenik meg a “mumus vállalkozás”. Mégpedig meglehetősen sűrűn. Ha pedig már elméletben kifejtette véleményét egy-egy újdonságról, akkor előkotorja lajtorjáját és lemászik a maga ácsolta elefántcsonttoronyból, egészen a hétköznapi felhasználók közé. Workshopokat tart, vásárokon, szakmai kiállításokon vesz részt, ahol a gyakorlatban nemcsak a legújabb termékeit mutatja be, de azok használatába is beavatja a közönséget. Igazi “tippek-trükkök” műsort ad, és mint tudjuk: erre nemcsak a női magazinok hardcore olvasói vevők. Végül, amikor mindenhol megfordult már, ahol hús-vér emberekkel találkozhat, visszatér online földre és saját csatornáin csavarja az ujja köré egyre népesebb követőtáborát.

Házi videó és német nyelvvizsga

A vele szemben álló vállalkozó is igyekszik megtenni, amit lehet, de ez egyelőre kevésnek bizonyul. Az anyacégtől kapott professzionális videók ugyan jól néznek ki, de sokat levon az értékükből, hogy az ezekből kinyerhető tudáshoz csak Rigó-utcai német felsőfokú nyelvvizsgával juthatunk.

 
Ugyan néha-néha akad egy-egy telefonnal készített tutorial, ami arra hivatott, hogy a versenytárs profi videójára kontrázzon, de mint sejthető, ez azért még nem elég az üdvösséghez. A távolságtartó hozzáállás pedig el is hozza az ügyfélszám kezdeti stagnálását, majd szolid, de magabiztos visszaesését.

… amelyiknek jobb a híre

Most durrogtathatnék  olyan laposra koptatott PR közhelyeket, hogy “nem elég jónak lenni, annak is kell látszani”, de azt hiszem, a példák önmagukért beszélnek. És hogy konklúzió gyanánt mondandómat egy Philip Kotlernek tulajdonított, ám valószínűleg nem tőle származó idézettel zárjam: “Két egyformán jó cég közül azt választjuk, amelyik jobb a híre. Nem kell feltétlenül ténylegesen jobbnak lennie, elég, ha csak mi gondoljuk annak. Ennek elérése pedig a PR dolga.” 

A kérdés tehát egyszerű: a te híred elég jó? És elég hangos is?

• Nemcsak egy konkrét beszédhiba miatt félhetünk megszólalni a nyilvánosság előtt
• Határozzuk meg a fő üzenetet, és azt, hogy kihez szólunk
• Támaszkodjunk a régi hármasra: Bevezetés- tárgyalás- befejezés
• A tréner segít abban, hogy megtaláljuk a megfelelő témát és beszédstílust

Hány, de hány szónokkal, meetingen felszólaló előadóval találkoztunk már, akinek szívünk szerint receptre íratnánk fel egy trénert, aki átsegíti őt a kommunikáció útvesztőin és megtanítja a delikvenst a nyilvánosság előtt beszélni. És legalább ennyiszer jut eszembe egyik kedvenc filmem: A király beszéde, amiben Geoffrey Rush készíti fel végtelen türelemmel a kommunikáció terén komoly kihívásokkal küzdő királyt (Colin Firth) élete legjelentősebb médiaszereplésére. E blog erejéig lépjünk be a szónoki lét előszobájába, még akkor is, ha a filmmel ellentétben a való életben a reflektorfénytől való félelmünkért a legritkább esetben okolhatunk egy konkrét beszédhibát.

Tisztázzuk az elején: nem vagyok logopédus, azaz a dadogásból, hadarásból, selypítésből, raccsolásból, pöszítésből nem én foglak kigyógyítani. Abban viszont segítséget nyújthatok, hogy tisztában legyél azzal: milyen témában, milyen terjedelemben és hogyan szólalj meg a publikum előtt. Hogy ez így túl általános? Az. Szálazzuk is szét a történetet!

Üzenetek szövegkiemelővel

Kezdjük mindjárt a beszéd magjával, az üzenettel! Ez lesz az a lecsupaszított információ, amit mindenképpen át akarunk adni a közönségünknek. Ha úgy tetszik, ez lesz az a mondanivaló, amit a nagy egészből szövegkiemelővel húzunk át és amiért tulajdonképpen felavászkodunk egy beszéd erejéig a pulpitusra. A példaként hozott filmben például VI. György esetében az volt, hogy nyugalmat és erőt sugározzon a németek ellen hadba lépő Nagy-Britannia lakosainak.

Szerencsére nekünk nem kell ilyen fajsúlyú kérdésben megnyilvánulnunk, ettől függetlenül egy vállalkozás vagy épp egy egyéni vállalkozó szempontjából épp ilyen

Üzeneteket írtam, és nem véletlenül, mert általában nem egyetlen lényegi mondanivalónk van. És itt van az első és a legnagyobb pusztításra képes taposóakna, a hiedelmünk, hogy az utókor minden mondatunkat bőrkötésben adja majd ki, hiszen mondandónk annyira magvas és megismételhetetlen. Ezért aztán minden szót és mondatot nyomatékosítunk, mert azt képzeljük, ez mind üzenet lesz. Hát nem!

Az imént a szövegkiemelős példát citáltam ide, így hadd folytassam is azzal, amikor azt állítom: nem célszerű minden mondatunkat rikító neon színnel kisatírozni. Ha ugyanis mindent kiemelünk, pont ugyanoda lyukadunk ki, mintha semmit sem emelnénk ki. Magyarán elég 3 fő üzenet.

Tényekkel aládúcolt állítások

B2B vállalkozásként például lehet az a mondanivalónk gerince, hogy legfőbb előnyünk a megoldásközpontúság. Azaz a “gombhoz a kabátot” elv alapján az adott problémára keresünk válaszokat és ehhez igazítjuk eszközeinket. Hogy ne csak jól hangzó szlogeneket pufogtassunk, mindezt megfejelhetjük néhány személyes példával – hitelesítve az előbb elmondottakat.

Ugyanígy – még mindig a gyártói-termelői vonalon mozogva – a minőség és megbízhatóság kérdésköre is hálás üzenet téma lehet. Ha erre hegyezzük ki beszédünket/prezentációnkat, az évtizedes tapasztalat, a válogatott, prémium alapanyagok és a szigorú minőségellenőrzés – mint magunkkal szemben felállított követelmény – világítja majd meg az információ lényegét.

A fentiek mellett üzenetünk tárgya lehet még a technológiai vezető szerep, az innovációs képességünk, a stratégiai partner szerepünk, az ügyfélközpontú gondolkodásunk, a fenntartható fejlődés vagy épp a társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségünk. Mindez persze csupán mondanivalónk magja, ahhoz, hogy hitelesnek is látszódjunk, mindezt alá is kell támasztani. Jöhetnek a számok (de csak mértékkel!), a statisztikák és az elégedett ügyfelektől kölcsönkért mondatok.

Kihez és mi céllal szólunk?

Persze, hogy mi lesz a kulcsüzenet, azt egy másik tényező is erősen befolyásolja. Nem árt ugyanis tisztázni, hogy kihez is akarunk beszélni? Szakavatott célközönségnek, vagy egy, a szakmai nyelvünket nem, vagy alig beszélő, laikus hallgatóságnak címezzük mondanivalónkat? Előbbieknél bátran használhatjuk a szakzsargont, utóbbi esetben viszont inkább példákon keresztül, “képes beszéddel” világítsuk meg, mit nyerhet az, aki velünk köt szerződést.

És persze, azt sem árt magunkban helyretenni, hogy mi a célunk a felszólalással, beszéddel, sajtóbeli szerepléssel. Más üzenetet kell közvetítetünk ugyanis akkor, ha egyszerűen informálni kívánjuk a publikumot, mintha a meggyőzés, az inspiráció netán – a PR-ban meglehetősen ritka – konkrét cselekvésre ösztönzés a célunk.

Ébresszük fel a publikumot!

Ezen a ponton – legyen szó saját erőfeszítésről vagy szakmai segítségről – már körvonalazódik, hogy miről és hogyan adjuk elő mondanivalónkat. A profik akár el is hagyhatják a következő lépést, de azoknak, akik még nem estek át a tűzkeresztségen, beszéd előtt mindenképpen javasolt vázlatot írni.

Jöhet a jó öreg bevezetés – tárgyalás – befejezés triptichonja, ahol a felütésben igyekezzünk megnyerni magunknak a hallgatóságot, a nézőket. Elfér itt egy személyes történet, egy kissé provokatívabb kezdő kérdés, de egy izgalmas statisztikai adattal vagy ellentmondással is felcsigázhatjuk a publikumot.

Ha így teszünk, az “alapozás” után már sokkal könnyebb dolgunk lesz, amikor rákanyarodunk jöttünk valódi okára. Most következhetnek a példák, a mondanivalónkat aládúcoló adatok, az üzenetünket megerősítő sztorik. Mivel időben ez a leghosszabb blokkunk, üzeneteinket érdemes logikailag összefűzni, így nem különálló egységet alkot majd mindegyik, hanem szerves egésszé áll össze beszédünk. 

A végére pedig már nem is marad más dolgunk, mint összefoglalni az elhangzottakat, ráerősíteni a kulcsüzenetekre és egy “hazavihető” gondolat után meghajolni és bezsebelni a jól megérdemelt elismerést. 

Van a jó beszéd és van a felejthetetlen

Mindez persze tankönyvszerű száraz információ. A beszédet, felszólalást, az igazán pazar prezentációt a személyesség teszi egyedivé és megismételhetetlenné. Azt a pluszt, amelynek köszönhetően megjegyzik nevünket vagy vállalkozásunkat a közérthetőség, a csak ránk jellemző előadói stílus, a hasonlatok és metaforák révén kézzelfoghatóvá konvertált információk és szerencsés esetben a jól adagolt humor elegye adja.

Bár az előzőekben említett területeken is nagy szerepet kaphat, igazán itt, ennél a pontnál, a beszéd előadásmód cizellálásában teszi a médiaszereplésre felkészítő tréner a legnagyobb szolgálatot. Ezen a ponton rendkívül fontos a felkészítő és a médiaszereplésre készülő személy egymásra hangolódása, a bizalom kiépítése, a lámpaláz leküzdése (a pillanatnyi üzemzavar elhárítására irányuló technikák elsajátítása) valamint az egyénhez leginkább illeszkedő előadói stílus megtalálása.

Tizenöt perc hírnév 

Egy kiválóan összerakott felszólalás, prezentáció vagy médiaszereplés értéket közvetít. Ebben a win-win helyzetben az előadó ismertségre, a néző, hallgató pedig tudásra és ideális esetben élményre tesz szert. Egy felszólalás ugyanis – ha jól sáfárkodunk a lehetőségeinkkel – túlmutat önmagán. Mert lehet, hogy a beszéd csak tizenöt percig tart, de hatása, akár parádésan sikerült a szónoklat, akár nem annyira, jóval tovább. 

Médiaszereplésre készülsz vagy konferencián leszel előadó? Bizonytalan vagy, segítségre van szükséged? Keress meg minket, megtaláljuk a számodra ideális megoldást! 

Fotó: Jelenet A király beszéde című filmből 
Rendező: Tom Hooper
Operatőr: Danny Cohen

• A kis- és középvállalkozásoknak is szükségük van PR-ra, ennek ellenére jó részük figyelmen kívül hagyja ezt a lehetőséget
• Célszerű negyed- vagy féléves PR-menetrendet összeállítani
• A hitelesség a legértékesebb valuta
• Vészforgatókönyv, bocsánatkérés és jóvátétel

A PR a nagyvállalatok homokozója! – legyintenek oly’ sokszor a mikro- és kisvállalkozások tulajdonosai, és ezzel a lendülettel le is mondanak a Public Relation minden pozitív hozadékáról. Tény, hogy az egyenlőtlen erőviszonyok valóban nem teszik lehetővé az azonos színvonalú márkakommunikációt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne is lenne rá szüksége a piac legkisebb szereplőinek. Már csak azért is, mert ha a lényegesen jobb pozícióban lévő nagymogulok időt és pénzt áldoznak a dologra, akkor mégiscsak lehet benne valami! Jó hír, hogy a Public Relations alapelvei univerzálisak, és számos stratégiai megközelítés adaptálható, mérettől függetlenül. Nézzük, mit tanulhatnak el a kicsik a nagyoktól?

Márkakommunikáció a “Jó bornak nem kell cégér!” mákonyán túl

Meglepő, de nem az a legnagyobb különbség a a kis- és nagyvállalatok között, hogy mennyit tud egyik vagy másik hírnévmenedzsmentre költeni, hanem az, hogy felismerik-e egyáltalán, hogy szükségük van rá. Addig ugyanis, amíg PR gyanánt a “Jó bornak nem kell cégér!” mákonyát alkalmazzák, utcahosszat vernek rájuk azok, akik sikeres márkakommunikációjuk révén ismertséget és népszerűséget érnek el. (Nem véletlen, hogy – ha már a pincészeteket/borászatokat hoztam fel példának – a legnívósabb borászatok igen komoly PR-ral, marketinggel igyekeznek jobb pozíciót elérni a piacon.)

Naptár módszer

Mielőtt a jelen blogot olvasó kisvállalkozók kardjukba dőlnének, jegyezzük meg, hogy nem minden az anyagiakon múlik! Itt van mindjárt a multik egyik jó szokása: legalább

Ennek jegyében nem csak amolyan “optikai csalódásként” jelenik meg a nevük a különböző platformokon, hanem nagyon is tudatosan igyekeznek hírt adni magukról minden elérhető, számukra releváns felületen.

Mindezt közvetlenül azután érdemes megtenni, miután tisztáztuk, mi legyen a fő csapás: az ismertség növelése, a vevői bizalom építése, netán saját szakértői státuszunk megtámogatása? Ha pedig a célcsoport kérdését is világosan látjuk, már csak arról kell határoznunk: milyen üzeneteket juttassunk el közönségünknek. Kezdetben elég, ha negyed- fél évre nézünk előre, és az sem főbenjáró bűn, ha a PR-menetrend összeállításához szakember segítségét kérjük. Már ez is sokkal több, mint, amit a kv-k zöme tesz ez ügyben.

A dokumentumfilmtől a hitelességig

A “Mit tanulhatunk a nagyvállalatok PR-jából?” tanfolyamunk következő fejezete a hitelesség kérdése. A piac bölényeinek mindegyike kiemelt hangsúlyt helyez a bizalom kiépítésére és megtartására. A bizalom ugyanis törékeny holmi, a hitelesség elvesztése akár egy óriás vállalat csődjét is eredményezheti. Erre ékes példa a Netflixen most futó dokumentumfilm: a Tragikus Grenfell torony, amely a személyes tragédiák mellett éppen a  hitelesség elvesztésének következményeit mutatja be. Érdemes belenézni, hogy egy elszánt újságíró hogyan göngyölítette fel emailről emailre egy megkérdőjelezhető szavahihetőségű cég sötét múltját – és aztán a megfelelő tanulságokat levonni…

Elég csak a félbehagyott lakásfelújítást végző vállalkozásokra, az előleget felvevő, ám soha meg nem érkező szakemberekre gondolnunk, hogy pontosan érezzük a bizalom súlyát.

Forgatókönyv veszélyhelyzetre

A szavahihetőség kiváltképp akkor kap nagy jelentőséget, ha valami balul sül el. A nagyvállalatok külön vészforgatókönyvet (értesítési sorrenddel, nyilatkozati jogokkal, hívható sajtóorgánumok listájával) tartanak készenlétben felkészülve a kiszámíthatatlanra, mert pontosan tudják, hogy a hitelesség a legértékesebb valuta.

Jóval kisebb szereplőként talán nincs szükség ekkora előkészületre, de veszélyhelyzet esetén (is!) tiszta, egyenes kommunikációra és felelősségvállalásra annál inkább! A baj megtörténte után nem elég hamut szórni a fejünkre. Arról is nyilatkozni kell, hogyan fogjuk jóvátenni a hibát, hogyan kártalanítjuk azokat, aki veszteséget szenvedtek miattunk. Bármekkora is a verseny, egy kisvállalkozás csak nyerhet az ügyön, ha csak azt és annyit vállal be, amennyit még magas színvonalon teljesíteni is tud.

Mesélj még!

“Rólunk nincs mit mondani!” – legtöbbször ezzel a kifogással hárítják a piac legkisebbjei annak lehetőségét, hogy éljenek a storytelling eszközével. Bezzeg a nagyok! A  versenyszféra nagyvadjai szinte külön iparágként tekintenek a történetmesélésre. A céget alapítók életének kurflijai, a vállalatnak helyet adó épület históriája, egy-egy termék megszületésének különös körülményei mind-mind beleégetik a vállalkozás nevét a fogyasztók agyába és segítenek azonosulni a  márka értékeivel, küldetésével. (Lásd a lószerszámoktól induló Gucci divatház, vagy a legalább ilyen érdekes Nokia gumicsizma és elektromos kábelgyár – igen, ez a Nokia az a Nokia – történetét!)

De ne higgyük, hogy kizárólag a nagyok kiváltsága a storytelling! A vállalkozás indítása, a cég küldetése, a bt, kft. megszületésénél bábáskodó emberek életútja megérnek egy mesét, csakúgy mint vezető termékünk kalandos megszületése is. Tapasztalatom szerint az ezekhez hasonló, remekül mesélhető történeteket becsülik a legkevésbé a kisvállalkozások, hiszen számukra ezekből az anekdotákból hiányzik az újdonság faktor. De legalább ennyire jellemző az is, hogy nincsenek tisztában azzal: PR szempontból milyen kincsesbánya van a birtokukban – már ami a fordulatos, nemritkán humoros történeteiket illeti. Bátran kérjék szakember segítségét, aki nemcsak felszínre hozza ezeket a “cégmeséket”, de a márkamenedzsment érdekében fel is használja azokat.

A legjobb PR-osok köztünk vannak

A méretből adódó különbségek miatt talán feleslegesnek tűnhet a belső kommunikáció fontosságánál időzni, pedig nem az! Értelemszerűen, ahol több száz dolgozó munkáját kell koordinálni, ott a munkavállalók tájékoztatása, elkötelezettségük növelése alapelvárás. Az 5-10 dolgozót foglalkoztató cégek esetében nem beszélhetünk ilyen volumenű belső kommunikációról –  és valljuk be: nincs is szükség vállalati újságra, céges intranetre vagy saját rádióra – ennek ellenére a feladatok világos (írásbeli!) kijelölése, a munkavállalók javaslatainak, véleményének kikérése és az azokra való reagálás nagyságrendekkel növelheti a lojalitást.

Mérj, mérj, mérj!

A kisvállalati PR gyorstalpalónk vége felé egyetlen momentumot érdemes még górcső alá vennünk: a PR tevékenység hatékonyságának mérését. Ha figyelembe vesszük, hogy a legnagyobbak kisebb vagyonokat költenek hírnevük megőrzésére, nagyon nem is csodálkozunk azon, hogy a megtérülés igenis fontos számukra. Attól azonban, hogy a piac legkisebb szereplőinek takarója jóval rövidebb, még nekik is van lehetőségük szondázni munkájuk eredményességét. Érdemes megvizsgálni, hogy milyen forrásból érkeznek az ügyfelek (ajánlások útján, online hirdetésekből, netán egy poszt/blog keltette fel a figyelmüket?). Ha vannak egyáltalán tartalmak, azokra érkezik-e reakció, vagy csendben elmerülnek az online világtenger hullámsírjában? Van-e valaki a cégnél, akinek a felelőssége az ügyfelektől érkező levelekre, üzenetekre válaszolni vagy masszív hallgatásunkkal inkább tovább építjük a “megközelíthetetlen vállalkozó” imázsát? Végül nem haszontalan végignézni, kaptunk-e visszajelzéseket a cég munkájával, a szakembereinkkel kapcsolatban? A pozitív visszacsatolások ugyanis kiváló PR eszközök, a kevésbé szívderítőek viszont pontosan megmutatják, hol kell még javítani. 

A terjedelmi korlátok miatt nem vállalkoztam a téma minden részletre kiterjedő kifejtésére. Annyi azonban bizonyos, hogyha a fenti, apróságoknak tűnő feladatokat végrehajtjuk, meglehetősen hiteles képet kapunk vállalkozásunkról, bónuszként pedig szimpátiát keltünk magunk iránt. Ja, és a legfontosabbat a végére hagytam: mindez egy megveszekedett fillérünkbe sem kerül.